Én világ életemben azt gondoltam, hogy az embernek a mobil telefon csak egy lehetőség. Nem azt jelenti, hogy tudja magával vinni, hogy úton – útfélen telefonálnia kell, akár még menet közben is, pakolás közben vagy bármilyen tevékenység közben, hiszen a készülék leeshet, sérül, és a javítás horror összegekbe került még régen. Nyilván ma is nagyon kellemetlen, hogy ha az embernek telefonszervíz szükségeltetik, mert mondjuk törött kijelző javítás vagy egyéb szolgáltatás szükségeltetik ahhoz, hogy gond nélkül tudja használni a készülékét, de azért már számos lehetőség nyitva áll a felhasználók előtt és az is teljesen igaz, hogy sokkal olcsóbb a készülék árakhoz viszonyítva, mint annak idején volt egy-egy javítás. Én továbbra is azt gondoltam, hogy akinek a telefonja összetörik, az csakis maga tehet róla.
Egészen addig, míg meg nem vettem a mostani samsung telefonomat, és egyszer csak el nem felejtettem, hogy a farzsebemben van, és nem ültem le rá a szűk farmeremmel. Mint utólag megtudtam, akár az egész készülék is elhajolhatott volna, de szerencsére nekem csak a kijelzőm bánta. Azért mondom így, mert még mindig sokkal könnyebb javítani, mint ha az egész készülék csavarodik. De hát persze meg is dőlt a gondolatom rögtön, hogy mindig a felhasználó a hibás, bár én is gondolhattam volna rá, hogy ha ráülök a telefonomra a teljes súlyommal nem igazán lesz jó vége.
Hála a jó égnek a társaságban volt egy nagy szakértője a telefon szervízeknek, és azonnal ajánlotta is a https://androidszerviz.hu/ csapatot, mert elmondta, hogy ő már évek óta csak hozzájuk jár, hiszen hihetetlen profik, gyorsan és jó áron dolgoznak, és még egyszer sem fordult elő, hogy bármi problémája lett volna velük, így aztán ő csak őket ajánlja bármilyen feladat elvégzésére. És természetesen nekem sem kellett csalódnom. Hihetetlen profin megjavították a telefonomat. Most már azt mondom, hogy bárkinek szüksége lehet egy ilyen profi szervíz csapatra, úgyhogy jó eltárolni a nevüket a memóriánkban.